A nyár digitális kiegészítői
Nekünk a kert a Riviéra – otthonnyaralás stressz nélkül
Ültem a napágyban, a saját kezűleg ültetett boglárkaágyásunk mellett, megbocsátóan néztem, ahogy a kölykök a méregdrága David Austin rózsabokorról gyepálják le a hervadtabb szirmokat (“Pot pourrit csinálunk, anya!”), és gyönyörködtem a férjemtől kapott, vadiúj telefontokomban. Cseresznyepiros volt, színjátszós. Eszembe jutottak a nagyszüleim falujában töltött, réges-régi vakációk. Anyuék júniusban vittek le, ahol körbeszimatoltam a falut, mint egy kölyökkutya, és papával már mentünk is Béci bácsiék cseresznyésébe. Hat évesen másztam először fára, onnantól egy perc alatt mindenféle fa legtetejére törtem azonnal, nem adtam alább. Csimpaszkodtam a legfelső ágon, körülöttem imbolyogtak a friss zöld levelek meg a bíbor cseresznyék, a nap a szemembe villódzott, lentről felszűrődött papáék kétségbeesett "gyere le kölök, azanyádpicike...stb." kiáltozása. Aztán persze többnyire lezúgtam, telekaszaboltak az ágak, amit nagyapám pálinkába mártott vattával orvosolt. Miután mamával fél óráig bosszúsan röhögve kergettek az udvarban, a csípős pálinka-borogatás elől ugyanis sikoltozva menekültem.
Staycation, avagy vidd haza a nyarat
Mit tudtam én, hogy azok a poros-gyönyörű, falusi nyarak most, felnőtt koromban egy divatos kifejezéssel élve úgynevezett saycation-né válnak. Az angol ‘stay’ (maradás) és ‘vacation’ (vakáció) szavakból. Ezekben a vészterhes karantén-időkben eleve rengeteget számított, hogy két éve kertes házba költöztünk, és a férjemmel úgy döntöttünk: óvatosságból idén a nyaralást is itthon-maradósra tervezzük. Egy hét- meg egy kilencéves, égetnivaló fiúval ez nem is olyan kis vállalás, de a férjem elszánt volt. Eltökélte, hogy a kertünkbe varázsolja a Balatont, meg a tengert, a nagy, családi főtt kukorizácásokat, sült halvacsorákat meg dinnyézéseket, no meg persze a baráti sörözéseket is. Azt mondta: “Szívem, kész, nekünk idén a kert lesz a Riviéra.”
Igaz, még csak a nyár elején tartunk, de eddig működik. Persze fel kellett szerelkezni egy s mással. A fent említett cseresznyepiros, vízálló telefontok nekem például élet- és munkamentő volt, a kisebbik fiam ugyanis eddig kétszer úsztatta meg véletlenül a mobilomat a felfújható gumimedencében, amibe a változékony időjárás miatt egyelőre csak térdig engedtük be őket. A férjem is védőfelszerelésbe öltöztette a telefonját, plusz vett egy új bluetooth headset-et, ugyanis imád a munkatársaival meg a barátaival úgy beszélgetni, hogy közben a kertben mászkál föl-alá, egy doboz sörrel, és hát...hmmm...egy szál gatyában. A staycationnek egyébként utána is olvastam, és több pszichológus kifejezetten ajánlja: néha minden családnak be kellene iktatnia egy-egy ilyet, ugyanis rengeteg előnye van.
Utazás (nélkül) a nyugalom szigetén
Először is mindenki sokkal nyugisabb. Egy utazós nyaralás óriási öröm, de hatalmas stressz is. A szervezés, a csomagolás, a bevásárlás, a “jajmithagytunkotthon”, maga az út, akár kocsival, akár repülővel (a nagyobbik fiam például rendszeresen hány a repülőn, ez van), jó lesz-e a szállás, bejön-e a tengerpart, az idő, nem lesznek-e kibírhatatlanok a gyerekek stb. Itthon mindez a para nincs. A szállás adott, utazni nem kell, minden cuccunk kéznél van, a kölykök meg természetesen kibírhatatlanok. Bár mintha egy leheletnyivel ők is nyugodtabbak lennének. A kerti medencét nagyon élvezik (a kutya nem annyira, állandóan megúsztatják szegény párát), kertészkedni is imádnak velem, a házi lángosomról, és a kerti grillen ropogósra sütött halról (ez az apjuk specialitása) pedig egyöntetűen megállapítottuk, hogy a balatoni strandon vagy a horvát tengerparton sem ennénk jobbat.
Igaz, néha a full extrás kertünkből sem árt kimozdulni. Én nagy bicajos vagyok, a gyerekekkel együtt hatalmasakat kerekezünk a kertvárosunk melletti dombos, erdős-fás vidéken, a férjem viszont kocogni szeret, egyedül, a fejhallgatóján nyomatja a zenét, kizárja a világot, és teljesen lelazul. Az az igazság, hogy bár a fiúk születése óta minden évben voltunk valahol nyaralni, egyelőre nincs hiányérzetünk. A nyár persze még hosszú, és azt tervezzük, hogy ha kitör a kánikula, a barátainkat és az ő gyerekeiket is meghívjuk egy-egy közös csobbanásra és lángosozásra, de ezzel még egy kicsit várunk. Lesznek közös nagy kirándulások, hiszen van mit megnézni itthon is. Azt hiszem, az már eddig is nagy tanulság ebben a kényszerű staycation-ben, hogy jobban együtt vagyunk, mint valaha. A fiúkkal rengeteget időt töltünk, beszélgetünk, hülyéskedünk, ami kifejezetten jó hatással van rájuk. És a férjemmel is van időnk egymásra. Amikor este kiülünk kettesben a teraszra egy pohár rozéval, halkan megvitatjuk az élet dolgait, vagy csak bámulunk bele a nyári, kertvárosi csendbe, ez a világ egyik legjobb érzése.
Persze azért titokban nézegetjük a neten az utazási irodák kínálatát is, mert jövőre, ha lehet, megint menni fogunk. A tenger sós, citromfákkal kevert illatát nem pótolja a kerti medencénk, de azért egy-egy lazulós, csak-mi-vagyunk családi nyaralást a jövőben többször is be fogunk iktatni.
